A trianoni békediktátum száz évvel ezelőtti aláírása a magyar nemzet egyik legnagyobb tragédiája volt, amely elvette az ország területének kétharmadát, a magyarajkú lakosság harmadát, mindemellett pedig mérhetetlen gazdasági károkat okozott. Azonban a magyarság nem csak túlélte a tragédiát, hanem talpra tudott állni és újra meg tudott erősödni. Június 4-e így száz év távlatából nem csak az országot megcsonkító békére emlékeztet, hanem egyben a nemzeti összetartozás napja is.

A nyolcvanas években, a rendszerváltás folyamatában formálódó ellenzéki szervezetek, mozgalmak megalakulásának közös hajtóereje a Kádár-korszak és az egypártrendszer meghaladásának igénye és egy új, többpárti berendezkedésen alapuló, nyugati mintákat követő demokrácia létrehozása volt. Mivel az ellenzéki rendszerváltó pártok mindegyike a sajátjaként értelmezett és elfogadott politikai orientációi, értékei és esetenként tradíciói alapján szerveződött, ennek köszönhetően a közös ellenfél, az MSZMP felbomlása után is meg tudták őrizni identitásuk szilárd alapjait.

Elég lenne azt elfogadni, hogy a rendszerváltás minden hibája és árnyoldala ellenére átvezette az országot a kommunista diktatúrából egy parlamentáris demokráciába, ezzel lezárva a 20. századot – mondta lapunknak Nyári Gábor történész, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (Retörki) új főigazgatója, akivel a rendszerváltásokról és az intézet új célkitűzéseiről beszéltünk.