Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum
2018. február 20. kedd
Közgazdászok és szociológusok találkozója a RETÖRKI-ben
2018. január 10.

Január 10-én Lóránt Károly, intézetünk külsős munkatársa szervezésében közgazdászok és szociológusok jöttek össze a RETÖRKI tanácstermében annak érdekében, hogy a rendszerváltás időszakából kiindulva fontos szociálpolitikai és gazdasági kérdéseket vitassanak meg. A műhelyvita sorozat keretében ez alkalommal Schlett András Élelmezésbiztonság vagy új bekerítési mozgalom. Zöld forradalmak fényben és árnyékban címen tartott előadást.

 

Az előadó az élelmezésbiztonság kérdését elsősorban világgazdasági és hatalompolitikai összefüggésben tárgyalta és bemutatta a világban évezredek óta folyó területi koncentrációt. Arra hívta fel a figyelmet, hogy mai világunkban a technológiai koncentráció a területinél is nagyobb függőségeket teremt. Az előadás a GMO-technológiák széleskörű alkalmazásának élelmezésbiztonsági kérdéseit járta körül.

A génmódosított fajtákban lévő módosított génszakaszok szerzői jogvédelem alatt állnak, a tulajdonjogok érvényesítése pedig szükségszerűen mások használatának a kizárását jelenti. Az alkalmazásuk nyomán fellépő változások így befolyásolják az alapvető élelmiszerek (pl. gabona) elosztását, az élelmiszerpiac ellenőrzését, helyi termelők számára pedig az élelmiszer-önrendelkezés feladását jelentik.

A vitában a résztvevők azt hangsúlyozták, hogy hazai vonatkozásban fontos kiemelni, hogy a területi koncentrációval hazánkban az is együtt jár, hogy a kis-és középüzemek hasonlóan a monokultúrás termelésre álltak rá, mint a nagyok és a termékeket jelentős részt feldolgozatlanul exportálják. A hazai kedvező adottságok így kihasználatlanul maradnak, az értékrealizálás pedig alacsony szinten történik.

 

A keresett kifejezés:

Képtár
/2018/01/honvedseg2-320x215.jpg
További képek
Videótár
A Magyar Honvédség a rendszerváltás sodrában - Könyvbemutató
2017. december 12.
További videók
Felhasználónév
Jelszó
Partnereink