Dr. Bíró Zoltán, a RETÖRKI főigazgatója, Andrási Attila, a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház igazgatója és Domonkos László egyetértettek abban, hogy nem csupán a pártvezetőségen belüli villongások okozták a történelmi Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) megszűnését. Az akkori szerb államnak és a Horn-Kuncze kormánynak is érdekében állt az erős délvidéki magyar érdekképviselet szétverése.
 
Andrási Attila színigazgató elmondta, hogy a könyv fő témája Jugoszlávia széthullása, a magyar autonómiatörekvések megszületése, valamint a VMDK létrehozása és szétverése. Andrási szerint ilyen jellegű munkát senki nem tett le az asztalra. „A történelmi VMDK volt az első olyan politikai szerveződés, ami a rendszerváltáskor született; minden akkori magyar politikai irányzatot tömörített és egységesen lépett fel Jugoszlávia szétesésének pillanatában a közösségi jogok kiszélesítése érdekében.
 
Domonkos László beszélt a „jugó” hamis csillogásról. Arról, hogy Magyarországon még 1988-ban is ritka kincsnek számítottak a jugoszláviai magyar nyelvű sajtótermékek. A Magyar Szó, a 7 Nap, a Híd vagy éppen az Új Symposion a Newsweekkel vagy a Times-szal egyenértékű, szenzációszámba menő kuriózumnak számított – a szegedi Délmagyarországnál dolgozókat barátaik-ismerőseik permanens irigykedése övezte, hiszen például a testvérlapnak számító Magyar Szó bekötött példányai akkurátus rendben a Népszabadság és a Magyar Nemzet mellett sorakoztak a titkárságon, a 7 Nap legújabb számát hetente futár hozta, és néha-néha még a folyóiratok példányai is eljutottak a szerkesztőségbe. Később szóba hozta, hogy mekkora pánik keletkezett abból, mikor a VMDK autonómia-tervezetét fel akarták olvasni. A szerbek azt terjesztették, hogy újra a Tisza lesz a határfolyó.
 
Andrási Attila úgy véli, hogy bár Szerbia Európához tartozik földrajzilag, de a Balkánon más a gondolkodásmód – és ez nem csak a szerbekre, hanem a macedónokra és a bosnyákokra is vonatkozik.


 

Dr. Bíró Zoltán szerint árnyalni kell a Balkán-képet, s nem lehet minden balkáni országot egy kalap alá venni. Arról beszélt, mikor Pozsgay Imrével együtt meglátogatták Milosevicset. Másfél órán keresztül tárgyaltak Miloseviccsel, s közben megérkezett Seselj vajda, aki kijelentette: „ahol egyetlen szerb él, az már Szerbia.” Erre így reagált Bíró Zoltán: „ahhoz mit szólna, ha azt mondanánk, ahol egyetlen magyar él, az Magyarország?” Seselj abszolúte nem jött zavarba. Nem törődött a logikával.
A délvidéki többpártrendszerről szólva megjegyezte, hogy a magyar pártosodás óriási hatással volt a határon túli területekre.
 
Szerkesztőségünk munkatársa felvetette az autonómiakérdést. „Az 1974-es titói alkotmány szerint milyen jogosítványai voltak a Vajdaság Autonóm Tartománynak, és Milosevicsék miért szüntették meg mindezt? Hiszen 1988-ban a szerb tüntetők Újvidéken azt kiabálták: „le a tartományi vezetőkkel!”, „Vajdaság egyenlő Szerbia!”
 
Andrási Attila azt felelte, hogy formálisan a magyarság államalkotó tényező volt a Vajdasági Szocialista Autonóm Tartományban. De nem csak a magyarság, hanem például a szlovákok is. „Az autonómiának voltak előnyei is. Ilyenek a magyar tannyelvű iskolák, ahol bár a történelmet nem úgy tanították, hogy azzal a magyar identitástudatot megerősítsék, de mégis ezek az iskolák működtek.” Kiemelte, hogy Jugoszláviáról nem lehet úgy gondolkodni, mint Szerbiáról. A Monarchiától odacsatolt területek népeinek körülbelül ugyanolyan sors jutott, mint a délvidéki magyaroknak. Titó nyújtott a magyaroknak egyfajta látszatdemokráciát. De Jugoszlávia kirakatcsillogása sokakat megtévesztett, így a helyi magyarokat is. Amikor pedig „Milosevics megindult a hatalomért, nem szerb nacionalista volt, hanem sztalini jövőt akart Jugoszlávia számára, de közben összeomlott a Szovjetunió. Amikor kirobbantotta a háborút, akkor volt a Gorbacsov-elleni puccs. Amikor Milosevics látta, hogy a kommunista fordulat nem megy, akkor hirtelen nacionalistává vált, s rájátszott a szerbség képzelt fölényére.”
 
Domonkos hozzátette, hogy a vajdasági tartomány nagyon gazdag volt, és ezt kihasználták Belgrádban. Azért szüntette meg Milosevics az autonóm státuszt, hogy amit Bácskában termelnek, abból jogilag is egész Szerbiának jusson. Tehát már nem volt elég a korábbi „fejőstehén” –szerep, hanem ki is rabolták a régiót. A délvidéki magyarok azt látták, hogy szülőföldjük tovább nem lesz többé olyan helyzetben, hogy önállóan döntsön társadalmi és gazdasági fejlődéséről, jövedelmeiről-pénzügyeiről, kérdésessé vált a nemzetek és nemzetiségek addig legalább papíron látványosan létező, de úgy-ahogy, teoretikusan még be is tartható, a gyakorlatban pedig többé-kevésbé számon kérhető, nyomon követhető, bár szigorúan viszonylagos, de legalább valamennyire mégiscsak meglévő „húzd meg-ereszd meg” egyenjogúsága.


 

Domonkos László író, esszéista, közíró, szerkesztő szerint a kötet megjelenését az is indokolja, hogy az egykori Jugoszlávia magyarlakta területein 1989 és 1993-94 között lezajlott események nemzetiségpolitikai és közéleti jellegű vizsgálata a rendszerváltás közép-európai folyamatának néhány sajátos, jellemző, ugyanakkor meglehetősen specifikus vetületét képes megvilágítani, elsősorban a délvidéki magyarság politikai-érdekvédelmi szervezetének létrejöttével és működésével összefüggésben.
 
Domonkos kijelentette, hogy a délvidéki rendszerváltás eseményeit, anomáliáit a maguk érzékletes, korhű mivoltában illusztrálva izgalmas következtetésekre juthatunk. Az érintettek megszólaltatásával, a személyes élmények erejével, olykor drámaiságával életközelbe kerülhetnek, kellő érzékletességgel és részletességgel felidéződhetnek e nemzetrész rendszerváltó időszakának kiemelkedő eseményei és mindennapjai. Remélhetőleg úgy, hogy a délvidéki rendszerváltozás magyar központú vizsgálata hozzájárul az elszakított területeken élő nemzettársaink legújabb politikai, érdekvédelmi és közéleti történetének mélyebb-alaposabb és hitelesebb megismeréséhez és vizsgálatához. Olyan tanulságokkal, melyekből körvonalazódhat a szomszédos országokhoz erőszakkal került magyar nemzetrészek erodálódásának és olykor meglepő szívósságának, életképességének és életerejének megannyi részlete; a délvidéki magyar értelmiség és az ún. „köznép” megannyi, a közelmúlt vonatkozó közép-európai históriáját és a magyar nemzetkarakterológiát egyaránt fontos, új, eddig jobbára ismeretlen részletekkel gazdagító eleme is. És végül, de távolról sem utolsósorban: új megvilágításba kerülhet a magyarországi politikai változások és az elszakított területek magyar érdekvédelmi szervezeteinek nem egy és nem két, olykor „gyanúsan” árulkodó összefüggése, illetve a magyarországi „pártosodásnak” az egyetemes magyarság politikai-közéleti vonásait nagyban érintő több vonatkozása is.
 
A kötetet a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum adta ki és az Antológia Kiadó gondozásában 2019-ben jelent meg Lakiteleken.
 
Medveczky Attila

Forrás: Magyar Fórum online

Fotók: Havasi Dániel