Újságíró, diplomata, műfordító. 1976-tól 1990-ig élt Lengyelországban. Fiatalon dolgozott könyvterjesztőként, tolmácskodott, tanúja volt a lengyel változásoknak. Dolgozott a híres ellenzéki Gazeta Wyborcza-nak, irodalmi folyóiratoknak. Idehaza az Új Magyarország főmunkatársa lett, majd főszerkesztője, később alapító főszerkesztője a Napi Magyarországnak.

Elvégezte a Varsói Egyetem újságíró szakát. 1998-tól a varsói magyar nagykövetség sajtótanácsosa, 2001 és 2005 között a varsói Magyar Intézet igazgatója, később a külügyminisztériumban dolgozott, majd ismét a nagykövetségen. 2013-as nyugdíjba vonulása után a Rendszerváltozás Történetét Kutató Intézetben dolgozott és a Magyar Hírlap külső munkatársa volt.




Fotó: Magyar Hírlap

Október 27-ről 28-ra virradó éjszaka hagyott itt bennünket. Ha valakit a magyar-lengyel kapcsolatok kulcsemberének nevezhetünk, akkor őt bizonyára igen. Ez volt életének fő értelme. Nehéz úgy beszélni róla, hogy már nem lesz módom szót váltani vele. Hetek óta készültem ismét fölhívni, legalább a feleségét, mindig holnapra halasztottam. Tudtam, hosszabb ideje küzdött betegségeivel, beszélni már csak suttogva bírt, bíztam mégis erejében, hogy neki, aki annyi nehéz helyzeten keresztül verekedte magát, sikerül legyűrnie a kórt.

1976-ban találkoztunk először - hol máshol – Varsóban. Akkor még friss lengyelhoninak számított, házastársként sikerült kitelepednie, irodalmi ambíciók fűtötték. Ösztöndíjasként rögtön javasoltam neki programot, keresse föl a jeles lengyel írókat, s kérdezze őket ki magyar kapcsolataikról, egyáltalán arról, mit gondolnak a magyar kultúráról, Magyarországról. Volt kedve és tehetsége hozzá, hamarosan sikerült is neki időpontot kapnia például Jaroslaw Iwaszkiewicztől, a lengyel irodalom egyik élő klasszikusától, az Írószövetség elnökétől. Meg is jelent azután interjúja a Nagyvilágban. Nemzedékem lengyel íróival csavarogtunk a városban, kitűnő érzéke volt a kapcsolatteremtéshez. Közülünk ő tudott legjobban lengyelül. Megismerte a lengyel világot – széltében-hosszában és mélyrétegeiben is. Lengyellé lett mint magyar. Ami talán nem is olyan különleges.

Ott volt a Szolidaritás fényes napjaiban-heteiben, majd a hadiállapot keserves hónapjaiban. Végig harcos optimista kedvvel, mint a lengyelek, ő is bízott abban, hogy van értelme a küzdelemnek. Példa nélküli tanúságtétel ezekről az évekről nagyszabású naplója, visszaemlékezéseinek Lengyel földön címmel 2018-ban megjelent vaskos kötete. Sokszínű életműve csúcsának ezt a könyvet tekinthetjük. Magyar és lengyel érzelmek iskolája. 1976 szeptemberétől 1990 áprilisáig. Közép-Európánk megértéséhez nélkülözhetetlen forrás. Diplomata éveiről csak annyit, hogy a 2001 és 2005 közötti időszak, amikor a Magyar Intézet igazgatója volt, visszatekintve is utolérhetetlen fényes korszaka kulturális diplomáciánknak.

Kiss Gy. Csaba

Szöveg és kép forrása: Magyar Hírlap