A szertartás előtt Molnár Imre történész olvasta fel Wittner Mária ’56-os szabadságharcos utolsó, baráti üzenetét, Cebula atya pedig Szalai Attila lengyel kapcsolatait felidézve úgy fogalmazott: megadatott neki, hogy életében két szenttel, Szent Kingával és Szent II. János Pál pápával is találkozhasson. Molnár Imre ezután a szertartáson személyesen is résztvevő Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét olvasta fel. A kormányfő levelében úgy fogalmazott: „Két nemzet jó viszonyát, barátságát nem a földrajzi közelség vagy a történelmükben rejlő hasonlóság alapozzák meg, hanem azok az elhivatott emberek, akik széleskörű tájékozottságukkal tudatosan építenek hidakat a két nép közé. Szalai Attila az ezeréves magyar-lengyel barátság egyik kiemelkedő alakjaként, 1956 örökségével a tarsolyában kapcsolódott be a Szolidaritás munkájába, hogy viszonozhassa a lengyelek korábbi segítségét. Hálásak vagyunk, hogy a kommunizmus kérlelhetetlen ellenségeként, harcos karakterével már a rendszerváltás idején is a nemzeti és polgári értékeket képviselte.

Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés alelnöke, a Lakiteleki Népfőiskola alapítója gyászbeszéde kezdetén felidézte az elmúlt napok-hetek veszteségeit, majd a néhány héttel korábbi szegedi Teleki Pál-szobor felavatása kapcsán idézte fel Szalai Attila emlékét és az egykori miniszterelnökhöz való érzelmi viszonyulását. A Teleki-szobor 2004-es, Budapestről való kitiltása kapcsán Szalai Attila egy mondatát idézte a hallgatóságnak: „Ez a város akkor lesz nemzetünk fővárosa, ha Teleki Pál szobra előtt fejet hajt a lengyel hazafi, s a Kárpát-medencei magyar ember.” A költő idézte a Polonia Online megfogalmazását: „elhunyt Szalai Attila, a magyar, akinek lengyel szíve volt.

Lezsák Sándor Szalai Attila életútját – Csoóri Sándor kifejezésével – „a nomád nemzedékkel” kötötte össze. Mindig a szabadság elemi vágya serkentette, „átlényegült az évezredes belső titkait is feltáró magyar népművészetben, dalban, zenében, táncban, beszédes motívumokban, kézműves mozdulatokban, közben szívta magába az eltitkolt történelmi ismereteket, és a felfedezők izgalmával járta a Kárpát-medence szabadon bejárható részét, s a vajúdó, a szabad jövendővel áldott Lengyelországot”. Felidézte, hogy 1968. március 15-én Szalai Attilát „a szíve fölé tűzött, söralátét nagyságú kokárda miatt” a Petőfi-szobor környékén gumibottal verték véresre, és bár a vér megfakult a kokárdán, „izzó gyűlölete a kádári szocialista-kommunista rendszer ellen sohasem csillapodott”. Emlékeztetett arra is, hogy Szalai Attila mindig legendákat mesélt a lengyel emberek szeretetéről, Lengyel földön című, tizennégy év történetét feldolgozó naplójegyzetei pedig irodalmi remekművet képviselnek, „a jelenkori magyar memoárirodalom egyik csúcsteljesítményét” jelentik. Varsóba költözése után a magyar-lengyel kapcsolatok „közmunkása”, „robotosa” lett, „belső krónikása” Karol Wojtyła pápává választásának, „ahogyan a »ne féljetek« élménye szilárdítja lengyelek millióiban a nemzeti ellenállást, a hitet”. Felidézte Szalai Attila Lakitelekhez való kötődését: a még a rendszerváltás előtti lengyel irodalmi estekre, majd az 1987-es találkozóra való odafigyelését, első „hazavágyó mozdulatait”, a Lech Wałęsának, majd Juliusz Janusz érseknek való tolmácsolást, későbbi szabadegyetemi előadásait. „Sokat mondogattad: a jók nem elég erősek, az erősek nem elég jók. Munkásságod megmarad, szellemi és írásbeli örökséged bennünket kell, hogy erősítsen” – zárta gyászbeszédét Lezsák Sándor.

Kovács István költő, polonista a közös lengyel élményeket, majd a II. János Pál pápával való találkozást idézte fel. „Az Úristen külön megajándékozta Attilát azzal, hogy Kinga szentté avatásának napján őt hallgatta II. János Pál arról, hogyan kell a magyar szavakat kiejteni. Karnyújtásnyira állt attól az embertől, aki egyetlen krisztusi mondatával – »Ne féljetek« – világtörténelmet írt.” Említést tett Szalai Attila kezdeményezéséről, a Corvin közben a varsói felkelés hőseinek és a pesti srácoknak közösen emléket állító emléktábla megvalósulásáról, álmairól és hagyományőrző tevékenységéről, példamutató munkabírásáról.

Szalai Attila sírjánál a jelenlévő lengyelek nevében Paweł Nowacki szerkesztő búcsúzott. „Drága Attila! Nem tehettük meg, hogy nem jövünk el a temetésedre, hiszen Te mindig ott voltál velünk, a mi legnehezebb pillanatainkban is társunk voltál.” A temetési szertartáson és a sírnál Szalai Attila több kedves dala elhangzott, a TÉKA együttes, Heinczinger Mika (Misztrál) és Petrás Mária tolmácsolásában.

Szalai Attila Budapesten született 1950-ben. 1976-ban települt Lengyelországba, ahol fordítóként, újságíróként, majd a hadiállapot bevezetése után sofőrként és asztalosként is dolgozott. Részt vett a lengyel földalatti mozgalomban és a Szolidaritás tevékenységében, dolgozott a Tygodnik Mazowsze és a Gazeta Wyborcza munkatársaként, tudósítójaként. 1990-ben tért haza. 1991-től az Új Magyarország rovatvezető-helyetteseként és főmunkatársaként, majd a varsói Magyar Nagykövetség sajtótitkáraként dolgozott. 1995 és 1997 között az Új Magyarország munkatársa, a megszűnő lap utolsó főszerkesztője, majd a – részben ennek romjain elindult – Napi Magyarország alapító főszerkesztője. 1998 után több alkalommal a varsói nagykövetségen dolgozott, vezette a lengyelországi Magyar Kulturális Intézetet, és tevékenykedett a Külügyminisztériumban. 2013-tól a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum szerződéses munkatársa, emellett a Bethlen Gábor Alapítvány kurátora volt. Tizennégy éves lengyel életéről szóló naplójegyzetei Lengyel földön címmel, a Magyar Napló kiadásában, többek között a Wacław Felczak Alapítvány és a RETÖRKI támogatásával 2018-ban jelentek meg.

Nagymihály Zoltán