A rendszerváltás időszaka, az a néhány sorsfordító év most kezd történelmivé válni mindannyiunk számára. Ezért gondoltuk úgy, hogy fontos lenne kronologikusan bemutatni a legfontosabb eseményeket, úgy, hogy az a nem szakmabeli közönségnek is érdekes legyen, hozzájárulva a köz- és felsőoktatásban tanulók további ismeretszerzéséhez – mondta Strausz Péter, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (Retörki) tudományos főmunkatársa.

A kronologia-archivum.retorki.hu oldalon elérhető adatbázis

  • 62 mérföldkövet mutat be, minitanulmányok formájában, közérthető stílusban,
  • 100 meghatározó személy életrajza olvasható,
  • több száz fotó és korabeli dokumentum látható,
  • videófelvételeket is lehet nézni a rendszerváltásról.


A látogató a honlapon végighaladhat a kronologikus eseményeken, belépve kattinthatóvá válnak a legfontosabb szereplők életrajzai, a kapcsolódó videók és a korabeli dokumentumok.

Az oldalt dinamikussá és felhasználóközpontúvá kívántuk tenni, hogy élményt is nyújtson a látogatónak – tette hozzá.

Nyári Gábor, a Retörki főigazgatója arról beszélt, hogy a 2013-ban alapított intézet az építkezés fázisában van, de már megjelentetett félszáz kiadványt, folyóiratot ad ki, tehetséggondozást végez és tekintélyes adatbázist hozott létre.

Kifejtette: 1956-ról vagy Trianonról már van a társadalomnak közös történelmi emlékezete, a rendszerváltás azonban még nincs benne így a köztudatban, például mint a diktatúrából a parlamentáris demokráciába és jogállamba való átmenet időszaka. A rendszerváltás képét egyelőre még egyéni, családi történetek határozzák meg. A Retörkiben készült kronológia a rendszerváltás kollektív emlékezetének létrejöttét kívánja segíteni - közölte.

A tematikus honlapot és adatbázist a Retörki az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával hozta létre.

Forrás: infostart.hu

A kép forrása: MTI

Az index.hu az alábbi cikkében számolt be a Kronológia honlap elindulásáról: Ingyenesen elérhető tudástár készült a rendszerváltás eseményeinek bemutatására

A Karc FM Nyári Gábor főigazgatóval 2020. november 12-én készített interjúja a tematikus honlappal kapcsolatban a következő linken hallgatható meg: Meg kell értetni a fiatalokkal a rendszerváltozás történetét